Balkon Fanatik

A városi kertészek blogja

10 hiba, amit kezdő balkonkertészként elkövethetsz

Rengeteg mindent szem előtt kell tartani, ha növényeket termesztünk az erkélyen. Lehetne még bővíteni a tipikus baklövések listáját, de következzenek a mi saját tapasztalataink, amikből sokat tanultunk.  

 

 10383778_10204153431452643_3783936916873021765_o_1.jpg

 

1. Nem veszed figyelembe az erkélyed adottságait, fekvését

… és kiteszed a futómuskátlit és a szobafikuszt a tűző napra, a paradicsompalántákat pedig árnyékba. Nem mindegy, mennyi nap éri az erkélyt, egyes növények megégnek az erős napfénytől, mások pedig nem fejlődnek jól, ha túl sötét a balkon.

 

2. Mindenből a legnagyobbat veszed

A kertészeteket, boltokat járva biztosra mész, és megveszed a szép nagyra megnőtt, virágzó növényt – közben pedig te magad is felnevelheted, és a kisebb mérethez jóval olcsóbban hozzájuthatsz. Nem kell a látszatnak bedőlni, továbbá bízni kell saját magunkban! Én nemrég leárazva vettem egy hatdarabos petúnia-pakkot, ami azért volt olcsóbb, mert nem volt virágja. Még! Azóta átültettem őket, és szépen kinyíltak. Ugyanígy érdemes a kiscserepes fűszernövényt megvásárolni, mert átültetve hamar kiterebélyesednek. Még ha csak pár száz forint is a különbség, akkor is: a kasszánál a sok kicsi igen hamar összeadódik.

img_20190404_081513_3.jpg

A mézvirágból és a nefelejtsből is elég ilyen kicsiket venni, hamar megbokrosodnak 

 

3. Kis bódékban, virágüzletekben vásárolsz nagy tételben

Ezekben mindig rárakják a saját hasznukat az árusok, ami egyébként érthető, ahogy az is, hogy egy darab büdöskepalántáért nem éri meg BKV-ra pattanni. De ha innen rendeznél be egy egész erkélyt, akkor eléggé ráfizethetsz, ezért érdemes nagyobb áruházakba, kertészetekbe ellátogatni.

4. Túl korán vetsz magot, és kipakolod a hidegbe

Attól, hogy tavasz van, és süt nap, még nem jelenti azt, hogy a magvetéshez is elég meleg van. Nem véletlenül nevelik fóliasátorban a kertészek a korai zöldségeket. A ládába vetett magokat tartsd bent szobahőmérsékleten, és amíg nem jelennek meg a kis zöld növénykezdemények, tartsd őket celofán alatt!

img_20190317_100710.jpg

5. Olyan cserepet választasz, ami nem vezeti el a pangó vizet

Szépek a díszes kaspók, de tényleg csak dísznek. A növény közvetlenül lyukas cserépbe kerüljön, ami elvezeti a fölösleges vizet, ezt utána még bele lehet tenni a kaspóba is, hogy jobban mutasson. A legjobb az agyagedény, mert felszívja a nemkívánatos nedvességet. A virágládáknak is mindenképp fúrd ki az alját! 

6. Bedőlsz a trendeknek

Ne avokádófával, citrom-és narancsfával, orchideával vagy más drága szerzeménnyel kezdj bele a balkonkertészkedésbe vagy a szobanövény-vásárlásba! Idő, míg az ember kitapasztalja a növényekkel való bánásmódot, és kár lenne a drágán megvásárolt, kényes növényekért, amelyek a tapasztalatlanság miatt kipusztulnak, ráadásul a sikertelenség a kedvedet is szegheti. 

cover_4.jpg

7. Nem ülteted át, amit vettél/kaptál

Megvetted, vagy ajándékba kaptad a bazsalikomot, a rozmaringot, a minirózsát, korallvirágot, az anyósnyelvet? Pár napon belül ültesd át! A kertészetek, boltok kis cserépben adják, kevéske túltápozott földben, ami hosszú távon nem ad elég tápanyagot a növény fejlődéséhez, és elpusztulnak.

8. Tavasszal túl hamar kirakod a muskátlit, a szobanövényeket az erkélyre

Márciusban az első melegebb napsugarak láttán azt gondolnánk, eljött az idő a lakásban tartott növények kipakolására. Ez tévedés! Éjjel még lehűlhet a levegő, és a meleghez szokott növények megfázhatnak, sőt, le is fagyhatnak adott esetben. Hacsak nem pakolgatjuk őket vissza esténként, igazodjunk az éjszakai hőmérséklethez: ha 0-5 fok alatt van, inkább hagyjuk őket bent. Ez akkor is igaz, ha már május van. 

img_20190427_1915441.jpg

én idén kipakoltam április végén, de be is hoztam szinte mindent a hideg miatt

9. Tűző napfényen locsolsz

Ez főleg jó időben, nyáron jellemző: ha délben, tikkadt kánikulában locsolsz, a felforrósodott növényt stresszelheti a hirtelen érkező hidegzuhany – akárcsak az emberi testet. Javasoljuk a kora reggelt vagy az estét.

 

10. Túllocsolsz, vagy túl keveset locsolsz

Mivel a növények némák, bizony nehéz belőni a pontos vízigényüket - legtöbbször pont a túlgondozás miatt kirohadó gyökerük ölik meg őket. Pár szabály azért eligazít: minél vékonyabb a levele egy növénynek, annál gyorsabban párologtatja el a nedvességet, és annál gyakrabban kell locsolni; télen vagy árnyékban kisebb a vízigény, nyáron és a napon értelemszerűen nagyobb; öntözések között hagyjuk kiszáradni a földet, és hurkapálcával győződjünk meg róla, hogy az alsóbb rétegek is kiszáradtak; ha barnássárgás, fehér a földje, gyanakodhatunk arra, hogy gombás lett a sok víztől, ilyenkor cseréljük legalább a felső földréteget. A tápoldatozásról se feledkezzünk meg, legalább nyáron adjuk hozzá kéthetente az öntözővízhez! 

img_20180524_071707.jpg

 a hibiszkusz különösen kényes a túllocsolásra, ez a szép példány azóta el is pusztult. 

 

TOVÁBBI KERTÉSZKEDŐS TIPPEKÉRT KÖVESS MINKET FACEBOOKON, CSODASZÉP ERKÉLYEKÉRT PEDIG INSTAGRAMON! HA PEDIG SZERETNÉD, HOGY SEGÍTSÜNK AZ ERKÉLYED KIZÖLDÍTÉSÉBEN, ÍRJ NEKÜNK

A bejegyzés trackback címe:

https://balkonfanatik.blog.hu/api/trackback/id/tr1114815042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.05.16. 08:06:24

11. Amikor az észt osztod, már az első pontban elfelejted, hogy Magyarországon a klíma megváltozott és a paradicsom amelyik az évszázadok során a 23-24 fokos nyarakon szerette meg a tűző napot, a mostani néha hetekig 35-40 fokos nyarakon szarik a hobbikertészekre és kinyekken ha nincs árnyékban, pláne, hogy a reggeli és esti locsolás már kevés neki, a 35-40 fokban a földje is rohamtempóban dobja el a vizet.

R2D2 & C3PO 2019.05.16. 08:14:05

A nefelejtsről nem is beszélve. ;)

Gazz 2019.05.16. 15:47:47

Nálam a futómuskátli kinn van a déli ablak előtt az erkélyen teljes napsütésben, és semmi baja, nő mint a dudva. A hátsókertben árnyékban viszont nem nagyon fejlődik. Biztos erre a növényre gondoltál?

Csók Ella 2019.05.17. 09:55:43

@csúti csüngőhasú tolvaj: mikor betettem az árnyékba a muskátlikat a túl nagy meleg miatt, megnyúltak a fényhiány miatt, és nem teremtek, nem virágoztak.

Csók Ella 2019.05.17. 10:02:06

@Gazz: nekem nyáron az ablakban van, csak délután éri pár órát közvetlen napsütés, és nagyon jól elvan, hozza a virágokat 3 éve (lépcsőházban teleltetem). Kertész mondta, hogy a futó érzékenyebb, mint az állómuskátli, és a félig árnyékos, félig napsütötte helyen érzi jól magát. Ez az elmélet része, a gyakorlat persze rácáfolhat :)

Csók Ella 2019.05.17. 10:03:35

@R2D2 & C3PO: ezt elírtam, javítottam, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmet.

Kik vagyunk?

Újságírók, városi kertészek, növénymániások, erkélyimádók, önkéntes erkélyzöldítők, fanatikus felfedezők. Jelszavunk: ebben az évben sikerül! Legyen szó a balkonparadicsomtól, az ablakpárkányon termesztett rukkolatermésről, a lelki békéről vagy a félmaratonról.

Friss topikok