A lakásunk télen különösen sötét, a tél kezdetével rendszerint szívszorító veszteségeknek nézek elébe. Idén viszont máshogy alakult, köszönhetően az alábbi praktikáknak.

Az ember szívesen belemagyaráz spirituális összefüggéseket az otthoni ökoszisztéma és a saját lelkiállapota közé, főleg akkor, ha úgy érzi, hiába a törődés, a locsolás, a növények állapota fordítottan arányos a rájuk fordított energia mennyiségével. Különösen igaz mindez télen, mikor jómagam is nehezen küzdök meg a téli lehangoltsággal, és a szobanövényeim a sötét lakásban rendre megbetegszenek, elhervadnak, és épp, hogy sikerült őket visszaráncigálni a túlvilágról tavasszal. 

A téli depresszió létező dolog, és ennek biológiailag is igazolt oka a fényhiány. A  fény szükséges az elégedettségérzetért felelős endorfin-és szerotonintermeléshez - csakúgy, mint a növényeknek a fotoszintézishez. Ennyit az ember és a növény közti hasonlóságokról.

Nyáron paradicsomi állapotok tudnak létrejönni nálunk, az éltető napsugarakból csak a kora reggeli órákban jut valamennyi a hálószobánkból nyíló erkélyre, ami a kitelepített szobanövényeknek pont ideális, mert így megússzák a déli forróságot. Délután körülbelül egy órán át a nappali és a konyha sarkaiba is elér a napfény, amelyek párkányain ilyenkor boldogan tenyésznek a muskátlik és a fűszernövények. Burjánzik is ilyenkor a lakást övező dzsungel, én optimistán vásárolok, ültetek, gyökereztetek. 

(A tél végén levágott hajtásról szaporított hibiszkuszcsemeték nyáron kapnak erőre az erkélyen)

Ősszel viszont ott állok tanácstalanul: mit is kezdjek a rengeteg növénnyel, amelyek befogadására a sötét sarkok alkalmatlanok. Az északkeleti-délnyugati fekvés miatt télen leginkább egy sötét lyukra emlékeztet a lakás, ahol a hideg hónapok alatt napközben is lámpát kell kapcsolni olvasáshoz vagy főzéshez. Elég nagy kihívás ez a helyzet egy magamfajta növénybarátnak, aki gyomorgörccsel várja a tél végét, és figyeli a közvetlenül az ablakok előtti szűkös helyre menekített, megrozzant, depressziós növényeinek leveleit. 

Ezen a télen azonban nem vittem túlzásba a növények életben tartásáért való aggódást, és lám, épp így maradtak életben. És akkor lássuk, hogyan is nézett ki ez pontosan.

Öntözés - a kevesebb több!

Alig öntöztem, a tápszert pedig elfelejtettem. A növények télen pihennek, a csökkent fényellátottságnak köszönhetően jellemzően nem nőnek, nem virágoznak, a hűvösben kevésbé párologtatnak, így tápanyagszükségletük is elenyésző. A lelkiismeretes kezdők hibája, hogy a túlóvás miatt ezerrel öntöznek, még akkor is, ha kókadásnak indult egy növény – pedig ez simán lehet a túllocsolás és a rohadó gyökérzet jele.

Ebbe a hibába én is beleestem; vesztettem el így hibiszkuszt, rózsát, pálmát egyaránt. A kevesebb több! Jó mélyen dugjuk ujjunkat a cserépbe, hogy megbizonyosodjunk róla: valóban kiszáradt a föld, és öntözni kell.

Fényt, fényt, fényt!

A legnagyobb kihívás télen a fényhiány, de ezt csak súlyosbítja, hogy a régi ablakkeretek és a gázkonvektorok együtt egy rendkívül száraz levegőt eredményeznek. Így persze megússzuk a penészedést, de a trópusi körülményeket kedvelő fikusznak és flamingóvirágnak ez nem a legjobb környezet. A nyáron szépen terebélyesedő szobafikuszom a lakás legvilágosabb pontján, a konyhaablak mellett telel, ennek ellenére egyes levelei megsárgultak, lehullottak. 

Nedvesítem, spriccelem a leveleit, akárhányszor időm jut rá – és így február végén új hajtások is megjelentek rajta, kompenzálva a veszteséget.

A flamingóvirágom viszont nagyon csúnya állapotba került tél végére, a friss hajtások is leszáradtak. Az is lehet, hogy túl szűk volt neki a cserép, és túlburjánzottak az oldalhajtások is; átültettem, megmetszettem, és csak reménykedem a legjobbakban, illetve abban, hogy a lemetszett hajtás meggyökerezik – egyszer már sikerült, a flamingóvirág-csemete szépen elvolt télen is az „anyukája” mellett.

Leginkább viszont a hibiszkuszok szenvedik meg a fényhiányt. A lépcsőház szuper világos, de itt meg hideg van nekik. Sokan mondják, hogy hűvösben érdemes a hibiszkuszféléket is átteleltetni, de ez az én hibiszkuszcsapatomnál ez sose jött be, rögtön kókadni, szomorkodni kezdtek a hűvösben, aminek csak a szobahőmérsékletre betelepítés vetett véget – úgy tűnik, nálunk más szabályok uralkodnak.

A magas, fás és a két közepes példány a nagyszobában tartózkodik a lantlevelű fikusz társaságában. Mindkét kisebbiknek tápanyaghiányt mutatnak, sorvadnak és hullnak a levelei, ez valamelyest enyhült, amint közelebb állítottam őket az ablakhoz. A fényhiánynál pár centi is számít! Bízom benne, hogy a következő fél hónapot még kibírják, az is lehet, a kötelező télvégi metszés jót fog tenni. Viszont a tavaly meggyökereztetett csemeték szuperül érzik magukat a konyhában (lásd a legelső képet.)

És ha már fényhiány: jövőre speciális növénynevelő lámpák beszerzését fontolgatom. A vörös és kék, vagy a természetes fehér és nappali fehér fényű izzókat sima lámpákba is bele lehet szerelni. 

Tényleg annyira rosszat tesz a hideg? 

Idén a fűszernövényekből is egész télen csipegethettem a sültekhez, salátákhoz, hála annak, hogy egész egyszerűen nem aggódtam túl a dolgot, és kint hagytam őket az ablakpárkányon. Idebenn elpusztultak volna. Mediterrán országokban a rozmaring, majoranna és kakukkfű simán kibírja a telet odakint, és mivel télen nálunk sincs mínusz 5 foknál kevesebb, fölösleges volt másképp cselekedni, mint az olaszok. 

A futómuskátli-tenyészet lakáskertészetem sikerágazata, három éve sikeresen teleltetem őket a hideg lépcsőházban, a megszáradt végeket januárban visszametszem, kéthetente öntözöm. A friss hajtások már most tapadnak a lépcsőház üvegfalára, mint a poliptappancsok. Van rá esély, hogy az eddigi évek gyakorlatai szerint májusra dús fürtöket, színpompás virágokat hoznak ismét. Ugyanitt, a lépcsőház hűvösében szuperül érezte magát, terebélyesedett a majomkenyérfa is, minimális öntözéssel, őt nemrég ültettem át nagyobb cserépbe.

Ősszel kaptam egy kis minirózsát ajándékba, már a sokadikat, sajnos. Egész egyszerűen elpusztult nálam mindegyik. Nos, ő prímán érzi magát, mivel kint hagytam az erkélyen. Pár hete kapott egy társat Valentin-nap alkalmából. Nagyobb fagy esetén érdemes lett volna betakargatni a töveit, de erre idén "igazi" tél híján nem volt szükség. A két magról ültetett rozmaringszárral és apukám kertjéből kiásott, rejtélyes módon még mindig életben lévő koriandertövekkel együtt az erkélyünkön várja a tavaszt.

Mi a tanulsága ennek a télnek? A sok aggódással, öntözéssel nem megyünk semmire, a pihentetéssel, békén hagyással inkább. Nekem bejött az is, hogy magammal szemben is ezt a stratégiát követtem, és elfogadtam, hogy normális, hogy télen nem vagyunk a topon, nincs kedvünk kimozdulni, és az élet fakóbbnak tűnik ilyenkor. Valamikor az is eredmény, ha amiatt nem eszi az embert a fene,  hogy éppen szar a kedve – és mindig lesz jobb, jön a tavasz, amikor minden téli vitamin-, endorfin- és tápanyaghiány sokszorosan megtérül.